Ismét belekezdtem egy nagy munkába, amit már vártam egy ideje, hogy el tudjam kezdeni. A története pedig a dolognak, hogy egyik nagyon kedves barátnőm Judit, büszkélkedhet azzal, hogy sikerül megnyitnia a terényi csipkemúzeumot. Én nagyon büszke vagyok rá, és örülök, hogy sikerül beteljesíteni ezt az álmát! És mivel nekem ő már lassan 10 éve jó barátnőm, így arra gondoltam megajándékozom egy Hunnia csipkével. Szombaton sikerült a mintát kiválasztani, és én nagyon igyekszem, hogy készen is legyek vele!
És akkor a Hunnia csipkéről (forrás):
"A csipke jellegzetességei közé tartozik a szabad szálvezetés, az alaprajzon nem jelölik ki a tűpontokat, a letűzések a rajz vonalán kívül vannak, a motívumok szélén mindig egy vastagabb kontúrszál halad, és vékony szálból készül.
És akkor a Hunnia csipkéről (forrás):
"A csipke jellegzetességei közé tartozik a szabad szálvezetés, az alaprajzon nem jelölik ki a tűpontokat, a letűzések a rajz vonalán kívül vannak, a motívumok szélén mindig egy vastagabb kontúrszál halad, és vékony szálból készül.
A Hunnia csipkét a XX. század elején Fáy Aladárné teremtette meg, aki magyaros motívumokkal gazdagította a sokféle külföldi formakincset. Az 1871 és 1944 között élt hölgy feljegyzései szerint már kislány korában szeretett volna olyan kézimunkát készíteni, amely magyaros motívumokból áll. Felnőttként határozta el, hogy készít magának egy tulipánokból szerkesztett, vert csipke mellényt. Ám a felületet nem akarta varrásokkal megszakítani. Így jött rá arra, hogy ha a vert csipke szálainak elosztását megoldja, és sikerül egy olyan párnát szerkesztenie, amely a mellény alakját formázza, akkor egyetlen darabból elkészítheti azt. Ezzel a módszerrel új lehetőségekhez jutott a vert csipke addig kötött és viszonylag egyhangú technikájához képest. 1910 körül készült el ez a ma is csodálatos finomságot megjelenítő, a kiállítás egyik legszebb darabjának számító mellényke. Fáyné a sárközi fejkötők motívumait, a somogyi pásztorfaragások díszítéseit és a matyó hímzések némelyikét találta leginkább alkalmasnak a csipkeverésre. Kísérletét egy széttárt szárnyú páva formáján keresztül folytatta. A tárlókban látható páva alakú terítői a variációk számos lehetőségét bizonyítják.Sok kísérletezés után született meg a különleges szálvetésű, magyaros mintájú, sűrű és szoros szövésű magyaros vert csipke. Miután éveken át tartott csipkekészítő tanfolyamokat, családtagjainak is továbbadta a tervezés és a készítés technikáját. Unokahúga, Edvi Illés Ilona festőművész szintén gyönyörű darabokat, mutatós csipkegallérokat, margarétás, kakasos, gránátalmás terítőket készített. Unokája, Fáy Ildikó már kislánykorában megtanulta, s ma Ónodi Szabó Sándorné néven műveli, tanítja a csipkeverést, gondozza a családi hagyatékot. Jó tanítványnak bizonyult Möller Istvánné is, aki 1936-ban Kőröstarcsán a falu asszonyai számára csipkeverőtelepet létesített. A műfaj ekkor kapta a Hunnia csipke nevet, és ekkor vált védetté. A kőröstarcsai csipkeműhely munkái között ruhadíszek, gallérok, ruhaujj, kötény, felvarrható virágmotívumok, áttört, finom, bonyolult rajzú, leheletkönnyű alkotások sorát szemlélhetik meg a látogatók. Ezt a vonulatot folytatta és egészítette ki új elképzelésekkel Ónodi Szabó Sándorné, aki nemcsak hűséges őrzője a hagyatéknak, hanem ha kell, hírvivője is. Tizenkét éves kora óta ismeri a Hunnia csipke készítésének technikáját. Nyugdíjaskorában könyvet is írt róla. Öt éve a népművészek Király Zsiga-díjával tüntették ki munkásságáért, 2002-ben Kiskunhalason életműdíjat kapott. Bekeretezett csipkéi önálló műalkotások. Különleges darabja a református világtalálkozó bárányos-zászlós emblémája, a lovon visszafelé nyilazó honfoglaló harcos. A magyaros formakincs gondolati tartalommal erősödve nála szinte új távlatok felé hívogatja a követőket." |
| |
